A konyha ördöge
Új gasztro-reality a láthatáron

Február 27.én indul a TV2 új gasztro-reality műsora A konyha ördöge Bereznay Tamás műsorvezetésével. A cím sokaknak ismerős lehet, hisz ez a Kitchen Nightmares magyar adaptációja, amit a megosztó személyiségű, fölényes hangnemben káromkodó, F-betűs szavak királya, Gordon Ramsay vezetett.

bereznay.jpg

Nagy megtiszteltetésnek örvendhettem, hogy gasztrobloggerként  meghívást kaptam az újonnan induló műsor sajtótájékoztatójára, ahol Bereznay Tamás /a Nők Lapja magazinban publikálta receptjeit közel egy évtizedig, fél tucat szakácskönyve jelent meg/, interjút adott a küldetéséről, forgatás részleteiről, és ahol elsőként nézhettünk bele a vágott epizódokba, ami a nagyközönség számára 13 héten át, jövő péntektől lesz elérhető. Meglepetéssel is készültek a rendezők, ugyanis a tájékoztató után együtt főzhettünk a profin berendezett látványkonyhában Tamással, aki már évek óta a Metro Gasztroakadémia felelős séfje, oktatója.

bereznay_1.jpg

A műsor témája az evickélő, instabil, bizonytalan alapokon álló éttermek fellendítése, kipofozása, jobbá tétele. Bereznay és csapata hasznos tanácsokkal, belső átalakítással, marketingfogásokkal, étlapváltással és egyéb eszközökkel próbálja átlendíteni a vendéglátóhelyeket a holtponton, miközben szoros együttműködést vár el az éttermek oldaláról is. Minderre szűk 4 nap áll rendelkezésre, majd kis idő után az 5. napon visszatér, hogy leellenőrizze az új helyzetet. A nyugodtabb vérmérsékletű Tamástól megtudtuk, hogy nem akar Gordon Ramsay-ként viselkedni, hiszen akkor egy színészt kellett volna felkérniük a műsor vezetésére, nem pedig őt, aki igazán türelmes, és nehezen hozható ki a sodrából. /én biztosan nem illetném ördögi jelzőkkel.../ Bár a forgatás során kialakult néhány tűrhetetlen, kaotikus állapot, ahol elmondása szerint már ő is nehezen türtőztette magát. A fizikai átalakításon túl lelki támaszra is szükség van, hiszen emberi sorsok dőlhetnek el egyes helyek jövője által. Tamás elárulta nekünk, hogy a legszigorúbb vesszőparipája a patika tisztaságú konyha, amivel a forgatás során sajnos csak fehér hollóként találkozott. 
Ne feledjétek, 27-én este 21:30 tól a TV2 képernyői előtt lehull a lepel, ahogy egyes éttermekről a vakolat is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://gastroholic.blog.hu/api/trackback/id/tr667193171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gastroholic

kulináris élménytúra Ewínyenc falatok fanatizmus a konyhában gasztrosikk és gasztrosokk

Friss topikok

süti beállítások módosítása